SOMLÓ TAMÁS (1947-2016)

Somló Tamás elsősorban a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismert, de korábban rövid ideig az Atlasznak, ezt követően az Omegának és más együtteseknek is tagja volt.

Több szólólemeze is megjelent. Sikeres dalok szerzője. A legismertebbek: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még. Somló 1964-ben került az Omega-hoz, majd cirkuszi zenebohóc lett. Ezt követően játszott a Kex, a Non Stop együttesben.

1973-ban a Locomotív GT-ből kilépett Frenreisz Károly helyére került, és az együttes feloszlásáig tagja volt a csapatnak. Ezt követően hat évig Dániában dolgozott, majd Demjén Ferenc meghívására hazaérkezett és több produkcióban közreműködött, például a Rapülők koncertjén. 1992-ben jelent meg elso szólólemeze, 1996-ban énekelt a Patika c. filmben, egy dala szerepelt a Hyppolit a lakáj című filmben.

DISZKOGRÁFIA

Som-ló (1992)
Semmi cirqsz (1997)
50mló koncert (1998)
Zenecsomag (2000)
Best of (2003)
Egy adag somlói (2007)

FOTÓK

Somló Tamás emlékoldala